Ihn nikho! Mahna nikho mha nahna e rei!
Mha nahno mha nah rikho! Ihni Kohei!
Ezt a szerző halandzsa japánnak szánta, miközben fogalma sem volt neki róla, hogy igazából albán nyelven fogalmazott meg súlyos gondolatokat, amire később Delhusa Gjon a buzuki-pop úttörője hívta fel a figyelmét. Lényegében e részben Kozsó a burekkészítők és a baklava-cukrászok közötti régi konflikust élezte ki, emiatt Pristinában néhány hétig el is cukrozták a baklavát.
Imádlak! Szomorú szamuráj!
Csak harcolj értem!
A szerelem vár! Szomorú szamuráj!
Földön, égen!
Történelmi hagyománya van annak, hogy a feleségek csatába bocsátják férjurukat. Ebbe csomagolta be Kozsó a harc modern értelmezését, miszerint: menjél, keress pénzt, mert délután a plázába akarok menni. „Földön, égen” – Londonban akarok shoppingolni, ezért, repülőt is foglalj meg autót is bérelj.
Hol volt, hol nem volt: élt egy szamuráj!
Igazi mesemondó nagy király!
A szerző itt képzavarba kerül és összekeveri a magyar népmeséket a japán történetekkel. Állítólag Szabó Gyula e sorok hallatán komoly szerzői válságba került és lányok ezrei utaztak Japánba mangát venni, mert összekeverték azt a tangával.
Nagy az, aki nagy, aki kicsi, az kicsi!
Hiszi a piszi, aki elhiszi!
A költő ugyan tisztában van saját korlátaival, ennek ellenére nem hajlandó elfogadni a konvenciókat, úgy dönt mégis megpróbál kitörni és éjjelente plakátokat ragaszt.
Egy mágustól lestem, festem a testem!
Nyerő az erő, míg az ész felemelő!
Kozsó valószínűleg gyerekkorában előszeretettel kukkolta a szomszédokat, majd rászaladt egy transzvesztita festőművészre, akiről maradtak emlékei.
Agyam alatt az alap izmom, ha dagad...
Abból fakad minden baj, ha egyszer elapad!
Valószínűleg testépítőkkel is valamilyen kapcsolatba kerülhetett, akik az elmúlás szomorú realitását vetítették elé.
Apropó! Én nem vagyok naplopó!
Tele a markom! Tartom a kardom!
Azt hiszem, az ebben a két sorban rejlő pornográf tartalmat jobb átugrani ilyen korai órában.
Ha jó, ha nem, ha muszáj:
Hívjatok úgy: Szomorú szamuráj!
Valószínűleg Kozsó visszatérő rémálma volt, hogy egyszer édesapja helyett beállít családi házukba egy transzvesztita, testépítő festőművész, aki korábban egy albán cukrásznál dolgozott és közli vele ellentmondást nem tűrően: Szólíts apunak!
Mert nem az a vagány, kinek földig ér a lába,
és a háta közepén kinőtt a szárnya...
Vagy féllábbal fellábal
minden földhányásra: A Csomolungmára...
Kozsó ismét belekeveredik régi mesékbe, így a Főnix madarat összekeveri Lorelei-el a sellővel, de némi bibliai csodatételt is elegyít belé a féllábú emberről, végül az egész mesét felviszi a Mount Everestre. Ezzel azt akarja mondani, hogy egyszer mindenkinek ki kellene próbálnia a vízvezetékszerelést.
...Emlékszem! Na de nem egészen!
Volt, amikor legyőztem egy sereget éppen,
És a hétfejű sárkányt úgy széttéptem:
Kifizették rögtön készpénzben... !
Kozsó itt próféciát fogalmaz meg, előre látja, hogy másfél évtized múlva hitelspirálba kerül a svájci frank alapú hitele miatt, amit miután nem tud törleszteni, egész egyszerűen úgy tesz, mintha nem is tudna az egészről és valójában önmaga ikertestvére lenne, aki a légióban szolgálat és közben nem mellőzte a különféle tudatmódosító szerek használatát sem.
Mindent egybevetve, egy hiperbarokk költeményről van szó, amelyben merészen keverednek a népmesei elemek a modern kor nyílt szexualizmusával és nihilizmusával, de helyenként felmerül a kereskedelmi tévék gasztroshow-inak világa is.
