Sikerült elkerülni a botrányt, hogy az idei évben Szabadka díszpolgár nélkül maradjon. Az illetékes városi bizottság ugyanis Zoltán Erikának ítéli oda ezt az elismerést, az indoklás szerint az igényes popkultúra terjesztése és az ifjúság erkölcsi nevelése terén elért érdemeiért.
„A bizottság tagjai meghallgatták a művésznő dalait. Igaz, nem értettük őket, de a Google Translate segített nekünk. Különösen tetszett az a Gyöngyhajú lány című dal, azt nagyon szépen énekli” – mondta el a bizottság egyik tagja. Mint kiderült, külön súlyt nyomott a latban Zoltán Erika karitatív tevékenysége is, többek között az, hogy szerepelt a Barátok közt című oktató műsorban, de az erkölcsi nevelésben is szerepet vállalt, amikor a nyuszis magazinban fényképezkedett.
A bizottságnál az NKPressnek azt is elmondták, hogy eredetileg ugyan Đorđe Balaševićet támogatta a többség, de az idén a nemzeti vetésforgó értelmében magyar díjazott volt soron.
„Đolét támogatta a többség, de természetesen tiszteletben tartjuk a város multikulturális, multinacionális és multivitaminos jellegét, úgyhogy Zoltán Anita kapja a díjat” – tette még hozzá eltökélt arckifejezéssel a bizottsági tag.
Mint megtudtuk, Zoltán Erika a díjjal kötelezettséget vállal, hogy évente legalább egyszer koncertezik a város főterén, illetve, ő írja a város új himnuszát. Ennek a nem hivatalos információk szerint Palicsi strandolásra születtem lesz a címe.